Sergio Santos – Szente Szergiusz, énekes-gitáros dalszerző 1978. február 21-én született Siófokon Magyarországon.
Szülei unszolására már ifjúkorában zenei tanulmányokat folytatott. A városi zeneiskolában szolfézson kívül, hegedülni tanult.
Sergio alig volt 13 éves, amikor Országos Népdalversenyt nyert, a kategória legifjabb indulójaként. Ekkoriban már a Siófoki Városi Gyermekkórus alapító tagjaként, Európa számos országában különböző idegennyelveken is énekelhetett.
A városi énekkartól, és a komolyzenétől a mutálási idő kezdetén elbúcsúzott, mert nem tervezte a továbbképzést. Középiskolai tanulmányait Siófokon végezte, vendéglátó szakon de egyre inkább a katonai pálya iránt kezdett érdeklődni.
Tizenkilenc évesen aktív karate sportolóként megvalósította gyerekkori álmát és felvételt nyert Magyarország egyetlen különleges egységébe a méltán híres szolnoki 34. Bercsényi László Mélységi Felderítő zászlóaljba. Itt többek között ejtőernyős, hegymászó és mesterlövész képesítést is szerzett. Kiemelkedő szolgálatáért szakaszvezető rendfokozatot kapott, majd a Honvédség külföldi továbbképzési lehetőséget ajánlott fel a fiatalembernek. Sergio nem élt ezzel a lehetőséggel, és ámbár nem ő volt a szakasz “nótafája”, érdeklődése egyre inkább a zenélés felé irányult. Ráeszmélt, hogy életéből igazából a muzsika az ami hiányzik, így a hivatásos pálya 4 éves szerződése előtt búcsút intett a seregnek…
2000-ben következett be a nagy fordulat, ami a hivatásos zenész világ felé terelte. Ez nem volt más, mint egy kalandokkal teli spanyol utazás.
Itt ejtette rabul a zene és a mediterrán kultúra, mely befolyásolta egész későbbi életét.
Ennek az utazásnak a hatására Sergio először autodidakta módon, később szakemberek segítségével gitározni és énekelni tanult. Hangszeres fejlődésének hatására, nemsokára megszületett első dala, a “Spanyol Gitár”, melyet követett az “Isabel” és a “Bachatita is”. A következő években visszalátogatott Spanyolországba és megismerkedett a “modern flamenco” és a ” latin pop” stílusokkal is. Magyarországra visszatérvén Sergio sajátos zenei arculattal rukkolt elő különböző formációkban. A Los Companeros és a Buenochico együttes is az ő nevéhez fűződik. Utóbbival országos tehetségkutató versenyt nyert, melynek fődíja egy lemezszerződés megkötése volt. Az együttes szétválása miatt csak jó pár évvel később, szólólemezként válik valóra a lemezkiadás. Ekkora már a városában, a legismertebb előadóként ismerték Sergio Santost.
Kultúrházakat töltött meg egyedi latin show műsoraival és játszott a főváros nívós klubjaiban is. Itt ismerkedett meg a kubai zenész Hugo Sánchezzel, aki látván az ifjú tehetséget még jobban megismertette a latin világgal.
2004-ben meghívást kapott a Santiagoi Kubai Karib Fesztiválra, ahol egyedüli európaiként spanyol nyelvű dalokat énekelt hatalmas sikerrel.
Itt forgatta le élete első klipjét “lo dejaría todo” címmel. A fesztivál történetében előadása és sikere egyedülálló volt.
A nagy elismerésnek köszönhetően, meghívást kapott a 2006-os eseményre is, immáron kubai, állami meghívóval. Huszonöt, többnyire latin ország ( Mexico, Puerto Rico, Venezuela, Jamaica, stb. ) előadóművészeivel karöltve képviselte méltóképpen Magyarországot, immáron második alkalommal, egyedüli európaiként. Sikere felülmúlta a korábbit, Sergiot már igazi sztárként ünnepelték az egzotikus karib szigeten.
Magyar és spanyol nyelvű dalait sűrűn játszotta a Kubai Rádió, melynek hatókörzete az amerikai Miamit is érintette.
Sergio ekkor már anyanyelvén kívül tökéletesen énekelt spanyolul, olaszul.
2006 a kubai sikerek után ,meghozta Sergio számára az áhított lemezszerződést. Ennek gyümölcse az év végén debütáló, saját szerzeményű kislemeze, az “Amor Mío” majd a 2007-ben megjelent a “Sergio”című nagylemez, tizenhat, zömében saját szerzeménnyel. Ezen az albumon található a Viva Tv által is közkedvelt toplistás dala, a “Chocolate Caramelo” is, melynek klipje a görög tengerparton készült.
“Amor Mío” című dalát játszotta több kereskedelmi rádió, mely rá is került a Danubius és a Universal Records közösen kiadott válogatáslemezére.
A nagy sikerű szám kubai hangulatot árasztó klipjét a Music Mix tv fiatal nézőinek százai kérték, napi rendszerességgel. Nagylemezének többségében saját szerzeményű dalai a határon túl is nagy népszerűségre tettek szert.
Sergio számos tv-s és rádiósszereplésen vett részt az új album bemutatásaként.
Rajongói Fanklubos oldallal ajándékozták meg munkájának elismeréseként, mely jelenleg is magas látogatottságnak örvend.
Az elektromos modern zene zene kedvelőinek Dj Hlásznyik és Wave Riders elkészítette Sergio “Amor Mío” című dalának klubváltozatát, mely nemcsak a hazai disco-kban, de külföldön is sikereket könyvelhetett el. Egy ismert olasz fellépésszervező két hónapos munkát ajánlott neki a Costa Concordia luxushajón 2009-ben. Itt alkalma volt még több olasz slágert elsajátítani külhoni kollégáitól, és a spanyol, francia és itáliai közönség szívébe is igen gyorsan belopta magát.
2010-ben internetes megjelenéssel és saját producereléssel megjelent a várva várt új album, “Italian Songs” ( Olasz Dalok ) címmel. Ezzel párhuzamban leforgatta Confessa ( Vallomás ) című új videoklipjét.
Sergio Santos 2010 októberében egykori ejtőernyős társaival elkészítette második saját filmklipjét, mely “Macho” néven mutatkozott be. Ezt hamarosan követte egy erotikus fűszerezésű történet a “Szeretkezz Velem” és a “Szeress” ( Amame ) című saját szerzemény. Ekkor már szinte védjegye volt, hogy a videoklipjei formabontóan történeteket mesélnek el, filmszerű ábrázolással.
2013-ban zenésztársaival ( Mania együttes ) Mallorca szigetén 6 hónapon keresztül számos nagyszínpadon ( Iberostar ) adtak elő latin műsorokat. A spanyolországi missziót követően Ausztriába és Miamiba látogatott, ahol szintén elismeréssel és szeretettel fogadták az előadásait. Egy televíziós felkérést követően belekóstol a prózai színészet világába is, Tony a nőcsábász szerepére kérik fel a TV 2 által sugárzott “Családi titkokban”. 2015-ben elkészítette a saját szerzeményű és forgatókönyvű “Árral szemben” ( Sail against the wind ) című alkotását, melyben bérgyilkost alakít. Az énekes 6 hónapos szigorú edzőtermi tréning után állt kamerák elé, hogy hitelesen megszemélyesítse az általa elképzelt karaktert.
Jelenleg az egyedüli magyar szólólemezes előadó aki spanyol és olasz ( latin ) dalokat népszerűsít, meghagyva azok eredeti hangulatát és mondanivalóját…